Hop on hop off

Mexikó City. Amióta rámnyílt a világ az egyedülutazás szempontjából, rengeteget nevetek itt. Egyedül is, másokkal is. Kábé az a módosult állapot, amikor a kisujj látványa is elég. Elsorolom, miken.

A hajam már annyira megnőtt, hogy el tudom aludni. Ezen egyedül, a közös fürdőben a tükör és némi megütköző de együtt nevető közönség előtt. Nem magyaráztam el nekik, úgyse ért szinte senki angolul.

Na ezen is. Tele van a város túristákkal, de innen lejjebbről a kontinensről özönlenek ide. Ők és a helyiek –  senki de senki nem ért angolul. Megnemértett vagyok, hahaha. Próbálkoztam: hivatalosan kinéző, egyszerű, fiatal, tisztviselő, nő, férfi, eladó, pincér – senkit nem hagytam ki, hiába. A találati arány egy a húszhoz. Többnyire addig nem jutok el, hamarabb feladom.

A banán annyiba kerül, mint nálunk az alma és az alma annyiba kerül, mint nálunk a banán. Vettem mindkettőt és az eladónak elmutogattam a monitoron, na ezt megértette. De ha segítséget szeretnék kérni valamihez, például hogy az istenben lehet buszkártyát venni, vagy adjon már el nekem az a telekomos ember egy mobil internet-kártyát, hát semmi. Pedig arra nagy szükségem lett volna.

Mert ezen sírhatnék is, ha nem nevetnék, de az eltévedéseim mértéke katasztrofális. Elindulok, megjegyzem, hogy balra. Bemegyek egy boltba, kijövök és már fogalmam sincs, melyik balra. A tájékozódásban automatikusan támaszkodom valakire, vagy GPSre. Itt egyik sem elérhető. Világvége. És közröhely. Akadályozott egy darabig a mozgásban, minden elindulás előtt/alatt stresszt oldottam emiatt, de végül az lett a konklúzióm, hogy igen, hashtag ezisenvagyok, elfogadom, együtt élek vele és fizetem az árát, mármint szószerint pénzben. Úgyhogy van, ahova taxival megyek, van, ahova vezetett túrával. Ma is ez ment egész nap. Hop-on-hop-off busszal, le-leszállva, biztonságos körzetben sétálva, ahol van magas épület és messzire ellátszik, viszonyítási pont. Akkora ez a város, hogy nem tudtam végigjárni az útvonalat, nem fértem bele időben. 

Ott is volt min nevetni. Ha megmozdultam – márpedig azt nem árt egy városnézés alatt – megrázott az idegenvezetést daráló fülhallgató a buszon. Persze az ember nem értette, hogy miért szeretném kicserélni, esélytelen. Azért valahogy ment. Pár spanyol szó már van a tarsolyomban. Ha nem keverem össze az olaszokkal, amikből szintén van pár, de most jobb lenne, ha nem lenne. Ezen is lehet nevetni. Megismerkedtem a buszon egy kolumbiai nővel. Fél napon keresztül őt használtam GPSnek és Google fordítónak, amennyit megértett. 

Voltak mosolyrafakasztó dolgok is. A koldusasszonyok szépen ki vannak festve. A metrón minden megállóban egy másik férfi vagy nő száll föl és kínálgat megvételre dolgokat: villogó karkötőt, becsomagolt vagy -atlan ennivalót, telefontöltőt, kütyü játékokat. Némelyik a három év alatti gyerekét is maga után vonszolta, volt, aki a gyereket használta kikiáltónak. Döbbenetes módon valaki valamit mindegyiktől vett. 

Rengeteget fotóztam ma, amolyan habzsolósan féltem, lemaradok valamiről. Azért a töredékét megosztom veletek, szeretettel.

Ez itt az érdekességek gyűjteménye. Alul a pszichológusvagyok-nyaklánc, esetleg a szeretekegypszichológust. Jobb felül egy izgalmas emlékmű a szervezett bűnözés áldozatainak – sztélék végtelen hosszú sora nevekkel.
A múlt századi koncepció szerint épült házak, elszórva a modernek közt. Jegyzik az építészeket, kerületenként többnyire. Ekkor még nem számított a helykihasználás.
A szobrok beszédesek. Bal középen capoera gyerekeknek, hjaj de jó volt látni-hallani. Jobb alsó – jégtömbök. Fogalmam sincs, minek. Jobb közép: kínai negyed itt is van.
Eggyel múltabb századi grandiózus épületek a belvárosban. Némelyikük kormányhivatal, bal fölső szépművészeti, jobb alsó Terrorháza-szerűség. 
Ez pedig a teljes utópisztikus szintén grandiózus, mai. Az építkezés most is folyamatos. A helykihasználás kritikus, elvégre 20millióan vannak. Azért még sok a zöld. 
Dettó.
Templomok – főleg a belsejük mexikói.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s