Szüret

Véget ért az egyedül megtett útszakasz. Mostantól egészen más lesz, azzal együtt, hogy nem a kalandnak lesz híja, talán még sőt is. Megérkeztem a Los Angeles-i repülőtérre és leeresztettem. Elernyedtek az izmaim és összehuppanva átadtam magam az unokaöcsém, Peti és az 1984-es Volvo képében megjelent gondviselésnek. Most érzékelem igazán, milyen feszítetten tartottam testet-lelket-figyelmet az elmúlt egyedülutazós időben és hogy ez mennyi energiát fölemészt.

Szeretnék készíteni egy összegzést, egy leltárt az elmúlt kilenc mexikói napról. Arra kiélezve, hogy mit szeretnék megtartani, nem hagyni epizódszerűen elillanni. Ervin azt mesélte, a vietnám-kambodzsai utazása gyökerestől fölforgatta, megváltoztatta az életéhez való hozzáállását, … de aztán mégse. Olyan ez a kép, mint egy fényes start után lezuhanó űrrakéta. Mint egy óriási belégzés egy termékeny kitartott hang vagy egy masszív üvöltés előtt, mely végül bennreked. A felkiáltójelek kirakódtak annak mentén, ahol átalakulásokra volt szükség, de a változtatás végül nem jött létre. Súlyos fizikai következményei is vannak annak, ahogy az energia megszületik, majd céltalanná válik. Szomorúan elkeserítő pazarlás..

Magyarázatra szorul ez a következetlen összevisszaság, hogy vannak betűkkel jelölt hivatkozott emberek és vannak teljes névvel. Be kell ismernem, nem tudok mögé tenni felmentést. Mondanám, hogy volt, aki kérte az anonimitását, bár nem vagyok igazán biztos benne. Lehet, ez így nem igaz. Valószínűbb, hogy én tukmáltam rá. Volt, akit túlóvásból nem mertem névvel bevezetni. Vannak, akik egyértelműen teljes nevesek, amiért visszavonhatatlan módon részei az életemnek. Vannak, akiket ugyanide sorolok, de olyan bonyuloultan körülírható szerepet töltenek, vagy töltöttek be az életemben, hogy a helyzetleírástól elmegy a kedvem. Inkább nem teszek bele erőfeszítést. Najó, itt is rajtakapom magam, hogy nem erőfeszítés kérdése ez valójában, hanem ott les a sarkon a bejáratott kísérőm, a “minek”. Kit érdekel, ki kicsodám a magyar rockzenében.

El tudom azért hallgattatni, ha a nem tegnap zajlott harmincnyolcadik születésnapomra gondolok, mert a nyakamban lihegő “minek”-kel nehéz volt előre kiszámolni, mennyire emlékezetesre sikerült. Összehívtam a számomra fontosakat. Miután még javában házas voltam és még a nyitott házasságunk a kanyarban sem volt, csak nők voltak ott. Akkoriban nem engedtem meg magamnak, hogy férfiak saját jogon közel kerüljenek, fontosakká váljanak. Olyan mértékben óvtam a házasságomat, hogy ezt az opciót még igény szintjén sem engedtem felszínre. Önként zártam rács mögé a kísértést, diszkriminálva ezáltal a fele társadalmat. Amióta elváltam, ez megváltozott. Fontos férfiak lettek, akiket nagyon közel érzek. Van, akit barátnak neveznék, van, akit lelki támasznak és vannak, akik egyszerűen csak közel állnak és szeretem őket, fittyet hányva a nemükre. Nos, ez a szülinapi buli volt, ahogy később többen megosztották, az ott jelenlévők évének legkiemelkedőbb eseménye. Talán 10-en voltunk. Voltak napi kapcsolatos barátnők és voltak egyáltalán nem aktív, sőt, felületes viszonyok, akikhez megmagyarázhatatlanul mégis sok közöm volt. Ültünk a padlón és a fotelekben, egy kupacban, semmi klikkesedés. A buli arra épült, hogy boros pohárral a kezemben ünnepélyesen definiáltam őket. Elmodtam, honnan az ismeretség és mit jelent nekem, mit ad, mi pótolhatatlan benne, mit szeretek belőle és tőle. Ritka élmény, mert a miértjeinket nem szoktuk megosztani. A hallgatás szégyenlős burka mögül nemcsak a negatív érzéseket nehéz előszedni és féltésből a szeretteknek megmutatni. Azt sem fejezzük ki, ami jó és fontos, mert az is lemeztelenít és kiszolgáltat. Látszólag, persze. Valójában nincs mitől félni, csinálni kell. Mélyvíznek látszik, de tegyünk úgy, mintha csak 120 centis lenne. Ezért nagylevegővel ezúttal is abbahagyom a rejtőzködést. Ervin egyike a teljes névvel szereplőknek – bár szeretnék ebben, mint mondtam, rövidesen rendet rakni – akit eljött az ideje, hogy meghatározzak. Az a férfi, akivel az ismeretségünk viszonylag rövid, de annál jelentősebb. Párkapcsolatban állunk. Reményteliben, két okból. Egyrészt van a tarsolyunkban sok közelség és szeretet. Másrészt – először vagyok olyan párkapcsolatában, ahol egymás szabadságát és egyenrangúságát őrizve tartozunk össze. Közös értékrend és eltökélt szándék mentén bukdácsolunk ebben a jólhangzó törekvésben, megélve és tiszteletben tartva a fel-feltörő félelmeinket, amik szívesebben vonnák meg a másiktól a szabadságot a biztonságért.

Szóval visszatérve, íme, amit elraktam magammal Mexikóból, a számunkra oly idegen, de legalább annyira tanulságos kultúrából, az egyedül utazás élményéből és a mindennapjaim rutinjának feladásából. És szeretnék tenni érte, nehogy nyomtalanul visszarendeződjön és elmúljon, ami kivirágzott, gyümölcs nélkül.

Annak a bátorsága, hogy a legőrültebb dolgokba is belevágok, nem hagyom magam lebeszélni mások által. Ismeritek azt az elbizonytalanító érzést? Tudom magamról, hogy túl lelkes vagyok és meggodolatlanul beleugrós. Ez mindig megvolt. Ami más volt ezúttal, hogy erre nem tekintettem, mint baj. Beöleltem. Enyém. És jelentem, nem adom. Az utóbbi időkben vagyok képes a másságainkat – a ti és az én jellegzetességeinket – úgy megélni, mint nem bajok. Ez sem az. Attól még, hogy nem baj, persze zavarhat, érezheted úgy, hogy akadályoz és kiválthat heves érzéseket. Nyilván csak olyan útitárssal járok jól az életemben, aki hasonló és hasonlóan elfogad, különben állandó frusztráció elé nézünk mindketten.

Minden önbénázásomon lehet nevetni is. Ez is összefügg a nembajjal. Én  döntöm el, hogy ártalmas vagy cuki. 

Van egy a magam elfogadási nehézségeiből kiinduló nem-vagyok-rá-büszke kinézet rasszizmusom. Sokat küzdök ellene mert erőteljesen szembemegy az érzékrendemmel. Itt mexikóban rengeteget javult. Ahogy az emberek itt viselik önmagukat, abban nincs semmi igyekezet vagy megfelelés. Se férfiak, se nők nem törekszenek arra, hogy bármit is közvetítsenek a kinézetükkel, az öltözködésükkel. Miközben minden nő sminket hord, reggel ahogy a reptér felé utaztam a metrón, velem szembe egyszerre három nő sminkelte magát nyilvánosan. A szépség igénye megvan, ami viszont az én kinézet-rasszizmusom mögöttese, a tökéletesség igénye az, ami itt hiányzik. A “Csak felkaptam egy ruhát” – azt sugallja, hogy a legócskább rongyom is csinos. Sőt, így születtem: sminkkel és frizurával. Na itt nem. A nők tesznek a szépségért. Utcán fésülködnek. De nem rejtegetik a tökéletlenségüket. Fésülködés előtt kócosak. Smink előtt sminketlenek. Pocakosak – a sok sima és kukoricaliszt. És ez így norma és oké. Nos, szeretném továbbra is merni elaludni a hajamat. Nem tragédia. Nem belőtt séróval születtem. És merni úgy kinézni, ahogy kényelmes, például nem behúzni a hasamat, mert az nem mindig kényelmes, és nem tragédia. Sőt, leginkább szeretnék nem tudomást venni róla, hogy nem húzom be a hasamat. 

Ezzel összefüggésben szeretném a szépség belső megélését tovább leválasztani a külsőmről. Kaptam a hajas bejegyzésemhez néhány olyan levelet, ami azt bizonygatja, hogy így is szép vagyok. Nem ez a lényeg, drága uraim. Hanem az, hogy nem muszáj szépnek lennem. Ahogy jófej, vicces és okos, mint értéknek sem. Szerethető és elfogadható lehetek bármi nélkül, nem kell érte mércét teljesítenem. Nagyon nehéz megszabadulununk az értékeléseink mentén történő ítélkezéseinktől. Nekem is.

És egyelőre végül, szeretném megőrizni azt a nyitottságot, ami nemcsak a könnyű kapcsolatteremtést eredményezi. Legfőbb hozadéka az, hogy nem muszáj tartanom a magánszférámat, mert más jelenlétében legalább olyan szabad és önmagam tudok maradni, mint nélküle. Ezt a hosztelben gyakoroltam. Szükség van hozzá némi odafigyelésre és mellé tett öndefiniálásra, amikhez néha szintén nem könnyű hozzáférni, majd kimondani se, de megéri. Komolyan, egyre komolyabban gondolom a kommunát. Ami megfordult bennem, az az, hogy a másik ember nem elvesz, hanem hoazzáad. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s